Kerékpáros kalandozások, önkénteskedés, hátizsákos világ

Bringatúra Erdélybe

2020/02/25. - írta: Vadvirágos Kerékpáros

Avagy egy kezdő kalandornő naplóbejegyzései

Körbepedálozni a világot! Nagyszabású, hangzatos terv, de nem megy az ám csak úgy egyből, mint a karikacsapás. Körbepedálozni a Balatont. Vagy a kerületet. Vagy legalább a háztömböt. Minden kezdet nehéz, velem sem volt ez másként, sőt. Amíg én épp Andalúziában egy kecskefarmon ápolgatom a pásztorkodás során bekövetkezett bokasérülésemet, és hazatérésemet követő kárpát-medencei és azon túli útvonalakat tervezgetek, gondoltam megosztom veletek első igazi, többnapos, magányosfarkashősnő (helyett pánikszindrómás csapzott kölyökróka) -bringatúrám történetét Erdélybe.
img_3594.JPG


Bár mindig is bringával jártam mindenhova Pesten, később a Dunakanyarban, de egy naposnál hosszabb cangás vándorlásra nem sikerült a környezetemből senkit rávenni. (Kivéve egyszer egy brazil srácot, akivel majdnem letekertünk a plitvicei tavakig, de annyira ramaty állapotban volt a gépe, meg a fizikuma, hogy egy kínszenvedés volt neki minden méter, kábé egész nap nem láttam, olyan 50 km-es lemaradással küszködött naphosszat, és mire Barcsra értünk, annyira kikészült, hogy busszal akart továbbmenni, a bicajt meg elajándékozni. Végül fogtam magam és eltekertem a Rockmaratonra, ő pedig azóta iskolabuszvezetőként éli boldog, sao pauloi életét. Ja meg egyszer hatan körbetekertük a Balatont a haverokkal.) Szóval a kalandvágy továbbra is ott szunnyadt bennem, de hát ha nincs egy tökös cimbora sem a gáton, aki szép kis hazánk határain túlra is kimerészkedne, egyedül kő menni. Az utolsó csepp az volt, mikor egy koncert után a Dürer előtt épp a bringámat igyekeztem kiszabadítani, és egy nagydarab fickó odaszólt: "Hallod, elvinnél haza a vázon? Nem lakom messze, itt Dunavarsányban. Ha megérkeztünk, lehet szó egy kis zsinnyegtetésről is, ha nem zavar, hogy apám meg anyám ott alszik a másik szobában." :D  Na jól van uraim, ennyit erről. Irány Erdély, egyedül. Persze félek. Naná!


Felkészülés


Életem első, többnapos solo bringatúrájának célpontjául egy erdélyi falut, pontosabban egy attól nem messze található művész rezidenciát tűztem ki, a Havasrekettye fölött a hegyen elterülő Organic Art Ranchot. Vagyis ennyire magabiztos nem voltam, gondoltam, ha egyben odaérek, az maga lesz a csoda, szóval nem szóltam szinte senkinek, hogy ha esetleg megszégyenülve haza kell kullogjak, akkor elsumákolhassam az egészet. Szárnypróbálgatás, titokban. Voltam én már nyugaton mindenfelé, de keleti irányba még sosem kacsintgattam, így persze kizárólag a törikönyvek egyes fejezetei, a médiában látott román-magyar focimeccsek hátterében kialakult fergeteges hangulat, és néhány medvéről meg farkasról szóló népmese nyújtotta a kulturális hátteret a nagy kalandhoz. A kiindulópont Karcag, egy nagyon jó barátomat és családját útba tudtam így ejteni, akik az indulás előtti este szorgosan öntötték belém a bátorságot és a házikosztot. Romániába megyek egyedül bicajjal, sátorral, juj.
Mivel napi szinten 30-60 kmt tekertem úgy általában, különösebb fizikai felkészülést nem terveztem, nem úgy a pszichés ráhangolódás, egy jó kis öröklött és hozzászerzett pánikbetegséggel a tarsolyomban (most ne pislogjatok, ki nem szorong a nyugati világban manapság?) vadul takarítgattam az elmémből előtörő irracionális félelmeket, amiket valljuk be, tényleg főleg a média kreált bennem. Szerencsére már jó pár éve kivágtam a televíziókészüléket és inkább saját tapasztalat útján igyekszem felfedezni a világot, de azért a nagyon mélyen beivódott félelmek és bizalmatlanság munkálkodott bennem erősen. De ha csak a félelmekre hallgatok, ülhetek otthon egész életemben, szóval félre parafák, induljon a kihívás!!


Kelet- Magyarország, búzatáblák, akácosok, szevasztok! - naplórészletek


“Kőbánya-Kispest vasútállomás. A karcagi vonatot várom. Nem, nem a tarcalit, az most ment el 4 perce, a pénztárosnő kissé süket, én meg lerohantam az egyes vágányhoz, hiába. Szóval a karcagit. A váróterem ugyanolyan, mint húsz éve. A még a Kádár-rendszerben pirosra festett vascsövekről a földig lógnak a redvás vezetékek. Édesanyám kölcsönkapott közalkalmazotti félárújával ezen a vonalon nem vagyok valami hiteles, személyit kérnek hozzá. Hosszan nézi a kaller a papíron és a kártyán szereplő két teljesen különböző nevet. Én csendben várom az ítéletet. -Legközelebb, ha megházasodik a hölgy, írassa át a nevét a papíron is! Szóhoz se jutok, csak konstatálom, hogy végülis ha egyszer férjhez megyek, miért ne változtatnám meg az utónevemet is, hát hogyne. Másfél órája nem változott a táj. Kietlen rónaság, alkoholtól püffedt szemek, lefelé konyuló szájszegletek, ciklámen műköröm, szevasztok!


1. nap: Karcag- Püspökladány- Biharszentjános - 81km

img_3589.JPG
A 4-es főúton csak 16 km-t kellett túlélni. Lassan oldódik a kezdeti pánik, ahogy besettenkedik tudatomba az észlelés: a pesti elidegenedésnek errefelé nyoma sincs. Parkosított Tiszántúl. Berettyóújfalutól bicikliút is van. Rekkenő hőség, ebéd után elszundítok egy padon. Kétszáz a gömb fagyi, töpörtyű és pörc érkezett. Tényleg bunkó pesti vagyok, szégyellem is magam: Kelet-Magyarország csuda vidám, színes egy világ errefelé! Alföld, könnyű tekerni, vidáman dalolva suhanok a napsütésben, késő délutánra elérem az utolsó magyarországi települést. Ahogy átértem a határon, egy másik országba és egy másik évtizedbe, fáradtan kutatok sátorhely után. Tehéncsorda csörtet az úton, megkérdezem a pásztort, tud-e egy biztonságos, nyugis helyet. A falu játszóterét javasolja, de előbb beinvitál a portájára, biztos szeretnék kezetmosni és budira menni, és a jószágot is mindenképpen meg kell néznem! A középkorú József és idős anyukája büszkén mutatja be nekem a harmadik családtagot, a vaskos igáslovat. Egy lavór melegvízzel és frissen fejt tehéntejjel kínálnak, szívem olvadozik. A Ceausescu időkben mi is átjártunk biciklivel, de ma már minden van! -mondja a néni, fia pedig bíztat, ha bármire szükségem van, csak keressem a Diszkós Józsit. A játszótéren két hétéves kislány segít felállítani a sátrat. Észrevetted, hogy átjöttél Romániába?


2. nap, Biharszentjános - Nagyvárad - Körösrév /Vadu Crisului 69km

img_3584.JPG
Hajnal fél hatkor zörgeti a sátorvasat Diszkós Józsi, egy befőttesüvegben forró kávét hozott, egy flakonban másfél liter tejet. Jó reggelt, bocsánat, hogy ilyen korán, de tudja a jószágot ki kell hajtani, nincs mese. Jó utat, igyon sok tejet, az erőt ad! - búcsúzik, és én meghatottan pakolom össze a túlélő-szettet. Nem is kávézom. De ma reggel jól esik az a korty. Összeöntöm a két üveg tartalmát, egész napra elég latte. Gyorsan betekerek Nagyváradra, várost nézek, indulok tovább az E60-ason, fülem mellett egy centire húznak el a kamionok. Szerencsére hamarosan felbukkan egy alternatív útvonal, nem kell az egyes főúton szerencsétlenkednem. Egymást érik a román falvak, kicsit béna a román nyelvtudásom, gyakorlatilag három mondatban ki is merül, viszont a boltokban a kínálat gyerekkori emlékeket idéz bennem, tiszta kilencvenes évek. Délután lecsattogok a Sebes Körös partjára, be a dzsungelbe, lélegzetelállító, császkálok az erdőben a sziklák és barlangszájak közt, felbukkan egy kemping is,10 lei egy éjszaka, 700 Ft. Óriási! Miután otthon már előrevetítették nekem, hogy medvék fognak majd széttépni, kirabolni és ami a legrosszabb, a mákos pitémet jóízűen elfogyasztani, kicsit relaxálok. Amúgy erre nincsenek is medvék - mondja a szintén ott nyaraló kolozsvári apuka, így az este hátralévő részében maximálisan tudom neurózisomat a vérfarkasokra, vámpírokra és viperákra fókuszálni. Mellémszegődik egy fekete kutya, nem tágít a sátram mellől, fejét az ölembe fúrja. Éjjel a Sebes-Körös és a tücskök muzsikája ringat àlomba.


3.nap, Körösrév- Havasrekettye, 68 km


Reggel indulok a faluba, a kutya fut utánam. Megreggelizünk, indulok tovább, még mindig jön. Nem lesz így jó, mindjárt újra az egyes főúton visz majd az út a kamionok közt, kell egy terv. Kitekerek a vonatállomásra, na te kutya, ha felszállsz velem a vonatra 3 megállóra, örökké egymáséi lehetünk, feltuszkolom a tonnás bringát a szerelvényre, hívom kis barátomat, ő vacillál vagy 10 méterről, a helyiek ordítva hadonásznak, zavarják a kutyát el, a vonat már elindult, ő fut vissza az úton ahol jöttünk, én zokogva kiabálok utána. Ne sírj, gyorsan el fog téged felejteni- mondja Manuela, a román regényírónő és megpaskolja a hátam. Igaza van. Nem épp kutyabarát a jelenlegi életmódom. De azért sírok tovább. A fenntartható életformák után kutató biciklis utazó élete nem csak játék és mese. Leszállok és tekerek tova. Fel és még feljebb.


4. nap, Organic Art Ranch

img_3587.JPG
A meseszép tájban idilli faházak, veteményeskert, melegház, baromfiudvar, kiskecskék, egy tündéri magyar lány és egy tökös mexikói fotográfus birodalma. Vidáman gazolgatunk, mennyei lakomák, gintonic party, Zsuzsi mintha egy mesekönyvből lépett volna elő, úgy énekli a Piramis számokat angyali hangján gitárkísérettel, hogy könny szökik még a naposcsibék szemébe is. Egy hétig velük élek, dolgozom, tanulok, bejárom a környéket. Menyasszonyfátyol vízesés, falusi kisbolt előtt a padon csevegés a román lakosokkal, egy mukkot nem értek, akkor inkább leírják, de úgy sem értem, azért jól mulatunk. A falusi nők kendőben, a férfiak kalapban járnak, lovaskocsin, csak a városi turistákon van a szokásos uncsi ruha. Rogerrel elmegyünk tejért, pár dombbal odébb, a bácsi leültet minket a kunyhójában, tölt egy pálinkát, lehúzzuk, tölt mégegyet, legyen mit inni amíg fej. Visszajön egy vödör meleg tejjel, tölt egy harmadik kupicával is, én már szédelgek, hú de meg kell itt ünnepelni azt a tehenet. Helyi népszokások. Ha sok tejet veszünk, mehetek a detoxba. Pirospozsgásan, nagy lendülettel visszük a tejet a puliszkának.


Utolsó nap

img_3588.JPG
Rogerrel lemegyünk a faluba egy angol önkéntes lány elé, Zsuzsi Kolozsváron az egyetemen. A település legelegánsabb kocsmájában várjuk, hogy befusson a busz, két asztal van, egyiknél a férfiak, másiknál a nők ülnek. Mi a férfiasztalhoz ülünk. Senki nem beszél más nyelvet a románon kívül, Roger fordít. A kisgyerekek a tetoválásaimat dörzsölgetik, azt hiszik kosz. A férfiak úgy merednek rám egytől-egyig, mintha a szűzanya jelent volna meg. Mindezt másfél órán keresztül. A feszültséget oldandó, megkérdezem, miért ülnek külön asztalnál a nők és a férfiak. Hát, mert mindig így ülünk- válaszolja egyikük, és leteszi elém az asztalra a nyolcszáz ötvenedik korsó sört. Igaz, hogy már a harmadikat is alig bírom legyűrni, de minden egyes férfi vesz nekem egyet, ott sorakoznak előttem az asztalon. Mindig ez a szokás?- kérdezem Rogert, aki mosolyogva suttogja, megvan ennek a maga racionális oka. Itt vannak ezek a fiatal külföldiek a hegyen, hetente jönnek új fiatal külföldiek, és hát a faluban őróla mindenki tudja, hogy kamerával dolgozik, vajon mit csinálhatnak ezek ott azon az eldugott telken, kamerával? Na? Ez a pletyka járja. Zsuzsi reggel bemegy a városba, Roger délután már egy tetovált csajjal jön a kocsmába, viszik fel az új angol babát. Ki is húzom magam a székben újdonsült pornószínésznői minőségemben.


Hazaút


Reggel 4:40-kor nyekereg az ébresztő, süvítek le a hegyről, el kell érjem a 8:30-as vonatot Bánffyhunyadról Nagyváradra, még ma Pesten kell lennem. Korán érkezem, csak 28km, van idő megtekinteni az égig érő cifra cigánypalotákat és a kisboltot. Egyedül vagyok az egész kerékpáros vagonban, majszolom a geil bolti édességeket. Felszáll egy népes cigány család, hosszú színes szoknyákban, kendőkben, a lányok hajába font színes szalagok csak úgy repkednek, lerúgják a műanyag papucsot, úgy kergetőznek mezítláb. Csak a szemüveges öregúr ül csendben a botjára támaszkodva. Megkínálom őket csokis keksztekerccsel. Egész úton így ülünk egymással szemben, kérdeznek valamit, én nem értem, kérdezek valamit, ők nem értik. Kuncogunk. Nagyváradon leszállok, áttekerek a határon, vonatra fel és irány haza, anya születésnapjára.”


No hát eddig az easy rider naplórészlet.

Medvetámadások száma: 0.
Pánikrohamok száma: 0.
Elfogyasztott mákoskalácsok száma: 42. Román falusiakkal románul társalgás sikeressége: 76%
Konklúzió: egyedülálló nőként biciklitúrázni vadkemping nehezítéssel komoly kihívás és nagyszerű móka. Nemcsak, hogy túléltem, hanem istenien szórakoztam, első bátorságpróbám és erdélyi élményem után akkora eufória uralkodott el rajtam, hogy pár nap múlva már ismét nyeregbe pattantam, s meg se álltam a Pozsonytól nem messze fekvő Tonkházáig. Viszont mivel Erdélyből arányaiban nem sokat láttam, hamarosan nekivágok újra, ha valakinek van bevált útvonaltippje, ne tartsa magában!

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kitekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr3515486608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Török Sándor 2020.02.25. 20:36:57

Egy ilyet én is beválalnék csak a móka kedvéért

Török Sándor 2020.02.25. 20:48:56

Egy ilyet én is beválalnék csak a móka kedvéért

wellman_ 2020.02.26. 07:18:58

Nagyszerű stílus, nagyon tetszett a beszámolód. Azt hiszem olvasója leszek a blognak :)

gabroca 2020.02.26. 07:37:17

A román utakon biciklizni a nagy forgalomban veszélyes és felelőtlen dolog.

gabbacsi · www.ruhatisztito.blog.hu 2020.02.26. 08:05:57

Már majdnem elhittem, hogy eltekertél Erdélybe.

Stupid 2020.02.26. 08:15:08

@gabroca: Az tuti... Az utak minősége kifogástalan, széles utak. Ahhoz képest itthon... Mint 50 éve ott.

Stupid 2020.02.26. 08:22:44

Szóval nem Erdélyben voltál, ahogy már írták előttem is

victor2 2020.02.26. 10:08:43

Szép volt, Vadvirág! Kellemes írásoddal egymagad többet tettél az egymás iránti megértésért, mint száz szájaskodó politikus.

Coligny 2020.02.26. 10:09:12

@Stupid: Bárhogy nézem a térképet, Havasrekettye az Erdélyi-középhegység keleti oldalán van, úgy is mondhatnám, hogy a Király-hágón túl, így Erdélyben fekszik, még ha annak a nyugati határán is.

pulsarito 2020.02.26. 10:17:02

Azt hittem lesz egy érdekes útleírás, de csak egy belpesti öntelt, mindenkit lenéző ...lyenő ömlengése, önnön nagyszerűségéről.

bölcsbagoly 2020.02.26. 10:32:12

@pulsarito: az inkább a beírásodra jellemző. Igencsak élvezetes a stílusa a biciklis csajnak. s mivel azon a tájon gyakran megfordultam, igazolom is azt amit leírt. A romániai egyszerű vidéki ember (legyen az magyar vagy román, lipován, stb) barátságos és vendégszerető, a városiakkal van baj, mint pl. a butapestiekkel.

2020.02.26. 10:58:00

Szerintem erőltetetten műlaza és tré a stílus, de ez ízlés kérdése. A túra biztos jó volt, de az irritáló írásmód miatt csak átfutottam végül.

bölcsbagoly 2020.02.27. 12:32:07

@Eugene Horse: Nem mindenki Esterházy Péter, lehet jól írni nem modorosan és nem érthetetlenül is....

Vadvirágos Kerékpáros 2020.02.28. 08:18:24

@gabroca: Ez igaz. Nagyváradig bicikliút visz, utána viszont nagyon körül kell nézni, merre menjen az ember, ezért is kerestem alternatív útvonalat a Sebes-Körös mentén, majd fenn a hegyekben, arrafelé már szinte semmi forgalom nem volt.

Vadvirágos Kerékpáros 2020.02.28. 08:22:04

@pulsarito: Sajnálom, hogy csalódást okozott személyes hangvételű naplóbejegyzésem. Komolyan nem gondoltam, hogy pár haveromon kívül bárki is elolvassa majd
süti beállítások módosítása