Amióta csak az eszemet tudom, egzotikus helyszínekről, vérpezsdítő kihívásokról, üdítő kalandokról álmodozom, a fél gyerekkoromat a diófa tetején, vagy a panellakás kisszobájában kuporogva kalandregény olvasással töltöttem. Elveszett törzsek, hajótörés, sztyeppén vágtázás... ilyesmiről álmodoztam az iskolapadban, a Balatonparton, vagy a lepattogzott zománcfestéket vakargatva az újhegyi játszótér hintáján.
De hogy vágjon neki a kelet-európai proli a vadonnak, mikor a fizetése az albérletre meg a doboz cigire épphogy elég, látóköre olyan szűk, mint a gyomra vasárnap délelőtt, elméje meg tele irreális félelmekkel?

Utazni jó, utazni izgalmas, szemfelnyitogató, szívetmelengető, és...drága. Meg veszélyes. Meg mi lesz, ha eladnak prostituáltnak? És ha eltévedsz, elfogy a pénzed, és sorozatbordatöréssel kúszol majd a susnyásban, ahol vaddisznónak néznek a hobbyvadászok? Ilyen, és ehhez hasonló lelkesítő gondolatokkal bíztatott környezetem, hogy éljek az álmaimnak. De ha az ember nagyon akar menni, akkor megy bárhogy, gyalog, biciklivel, autostoppal, alszik sátorban, függőágyban, nekem nem volt vesztenivalóm, elindultam és egy percig sem bántam meg.
Ha igazán bele akarunk vágni, a lehetőségek száma végtelen, és a legminimálabb szálláslehetőségektől a szinte luxus körülményekig bármilyen alvóhelyet tudunk találni, csak keresni kell. De mégis hol? Íme néhány tipp low budget utazáshoz:

Szállásadó-kereső netes közösségek - A világszerte már régóta nagyszerűen működő, ingyenes Couchsurfing és Warmshowers zseniális alternatíva, ha szeretnél új barátok társaságában elmerülni a helyi kultúrában és egy pénzforgalom-mentes, de korrekt adok-kapok tranzakcióban résztvenni, adott a lehetőség bárki számára. Vendéglátóként és vendégként is kitűnő élmény. Tapasztalataimról részletesen a marokkói útleírás második fejezetében írok.

Vadkemping - Én a legolcsóbb ötezer forintos sátorral és felfújható matraccal biztosítottam hajlékot magamnak az első útjaimon, megvan ennek is a romantikája. Mára már beszereztem egy komolyabb túrasátrat, mert azért volt, hogy igencsak dideregtem az éjszaka leszálló ködben nyirkossá vált vackomban, vagy a szél csapkodta az arcomba a sátorfalat egész éjjel, mint dühös asszony a kocsmából hazatámolygó férjét a hólapáttal. Nos, ez azért el tud venni egy lehelletnyit az ember másnap reggeli optimizmusából. Jó, ha az ember előre tájékozódik, hogy az adott országban engedélyezett-e az önkényes sátorverés, mert vannak olyan országok, ahol ez kifejezetten szabályellenes. Ott érdemes észrevétlennek maradni, vagy megkérdezni valakit, ad-e engedélyt arra, hogy a földjén/kertjében felverhesd a sátrad. Te is megengednéd, hogy évente egyszer egy-két vidám bicajos szuszogjon a paradicsom palántáid közt, nem?

Önkéntesség - Napi pár óra érdekes munka fejében szállásod és étkezésed tudod biztosítani, ha több ideig maradnál egy helyen, teljesen ingyen meg tudod oldani a vakációdat és még tanulhatsz is egy rakás új dolgot. Lehet hostelben dolgozni, ökofarmon kapálni, iskolában- óvodában gyerekekkel bohóckodni, egzotikus állatokat istápolni, művészeti projektben részt venni - millió lehetőség van világszerte, csak körül kell nézni a workawayen, woofing oldalakon, helpX-en, akár egy hétre, akár hónapokra tervezel. Én önkéntesként megtanultam sajtot, joghurtot készíteni, csempézni, vegan tortákat sütni, hostelt menedzselni, kecskepásztorkodni, erdélyi ételeket főzni, olívabogyót szüretelni, kovászos kenyeret sütni, gyerekjógát oktatni, folyékonyan beszélni egy csomó nyelven, és még ki tudja mi mindent. Kedvenc helyeimről íme a lista:

Best of önkéntes élet

- La Burra Verde (A zöld szamár) - Alpujarra, Sierra Nevada, Granada.

Azt írja a tulaj: "Szállj fel erre a buszra, kérd meg a sofőrt, hogy az alagút után álljon meg, gyere le az úton, át a folyón, ha nincs benne víz, ha van akkor keress egy hidat, utána a fügefánál csermely mentén az ösvényen balra, a bedőlt istálló után jobbra, a "vigyázat, tyúkok!" tábláig. A kiskapun gyere be, ott várunk." Végigbukdácsolok a vékonyka ösvényen a tonnás hátizsákkal, a zubogó patakon át, felettem a sierra havas csúcsai. A külvilágtól teljesen elzárt, száz éves olivafákkal pettyezett völgyben önellátó ökoközösség éldegél, mindenki különbejáratú házikóban vagy jurtában. Áram, melegvíz napelemről, zöldségek, gyümölcsök, tojás a kertből, saját olivaolaj, házikenyér, narancslekvár, komposzt wc. Meg a szamár, Francisco. Első munkanapomon nagy keményen bevállalom az árokásást, az első öt perc után talicskástul zuhanok a lukba, testemet beborítja a zsíros andalúz föld. Kiváló. Inkább a tetőnádazást választom. Abban is kimagasló sikereket érek el, másnap inkább konyhát csempézni tanít a malajziai motoros hölgy kolléga, Turia. Végre valami értelmét látom az átaludt matematika óráknak. Dolgunk végeztével átadásra kerül a szamár istállóból családiházzá lényegült ingatlan. Komposzt wc-palotával. Első hidegburkolói sikerélményem egetverő büszkeséggel és elégedettséggel tölt el. A későbbiekben veteményeskert gazolás, biomedence takarítás és arccal sárba csobbanás nyitott szájjal, zöldbab szüretelés, és fakanál faragás a napi program. Hétvégétől jurta építő workshop. Pihenésképp az angol fitnesszedző Alice zumba órát tart délutánonként a tisztáson, miközben mentőorvos férje biciklivel hajtott mosógépet szerel. Esténként közös vacsora, zenélés, eufórikus a hangulat. Hétvégente kirándulás a Sierra Nevada csúcsai felé és fehérházikós falvaiba. A bőrdzsekis spanyol világutazó Adrián nagynénje új férjéről szóló anekdotákkal szórakoztat minket, avagy hogyan épített az úr beltéri kandallót, farostlemezből. Később azt is megtudjuk, hogyan tömködte be lyukas fogait kenyérgalacsinokkal pillanatragasztó segítségével, ami igen praktikusnak bizonyult, egészen addig, amíg egy-egy hevesebb vita folyamán rakétaként ki nem lövődtek az úriember arcából a tömések. Megnyugodtam, nem csak a Határ úti aluljáróban élnek ilyen kreatív emberi lények, Spanyolországban is otthon érezhetem magam!

Fotó: Burra Verde

Mi volt a legpozitívabb: minden. Az érdekes, kreatív munka, a gyakorlatban kitűnően működő permakultúra, a színes, vidám nemzetközi társaság, a bioételek, a szállás. 
Mi volt a legrémesebb: a hétvégi buli a faluban. Mantraéneklés tekerőlant és zseborgona kísérettel. Én szeretem nagyon az előzenés mulatságokat, meg a kundalini jógában kántálni a mantrákat teljes transzban, de a brit überhippy guru fejhangú előadása közben majdnem eret vágtam. Az Alpujarra festői falvaiban virágzó kőgazdag angol neohippy gyarmatok kultúrális kínálata nem igazán győzött meg. Szerencsére Andalúziában nem kell messzire menni egy autentikus flamenco-őrjöngés kedvéért, úgyhogy azért túléltem valahogy.

La Puerta Azul (A kék ajtó) Jerez de la frontera

A flamenco és a sherry bölcsőjében, kedvenc andalúz városomban, Jerezben bukkantam erre a csuda aranyos alternatív óvodára, ahova önkéntest kerestek a gyerekekkel való napi szintű foglalkozáshoz. A munka habkönnyű, a hely egy gyerekmennyország, rengeteg kerti játékkal, trambulinnal, Montessori fejlesztő kacatokkal, gyerekkönyvtárral, baromfiudvarral. Semmi más dolgom nincs, mint a kölykökkel jól mulatni és megakadályozni, hogy megöljék egymást, illetve néha sütni egy sütit. De a lényeg, hogy a világ legőrültebb flamencovárosában van mindez, ahol minden nap egy fesztivál, folyik a tölgyfahordóban érlelt, borpárlattal dúsított jerez, az andalúzok az utcán, a kávézókban, a tabanco-kban, azaz jerezi bort csapoló kocsmákban ropják reggeltől reggelig a buleríát, a flamenco rock'n'rollját, folyamatosan gitároznak, de valami elképesztően virtuóz módon, és végtelenül jókedvűek. Volt, hogy az utcáról taszigált be egy vadidegen cigányfamilia a lakásába a családi házibuliba, mert hát kóstoljam már meg a nagymama házi olivabogyóját, a másik nagyi süteményeit, és különben is, hogy táncolnak nálatok, ott Bulgáriában? Azt' kapták is elő a gitárokat és ment hajnalig a party. Karácsony előtt egész decemberben minden nap az utcán csapatokba verődve éneklik a jereziek a riói karnevál hangulatú karácsonyi dalokat köcsögduda és gitárkísérettel, egyenként mennek be a kör közepére táncolni, az ötéves meg a kilencven éves is megmutatja, mit tud. A hosszúhajú, gitáros férfiak aránya az utcán akkora, mint egy Metallica koncerten. Jerezről egy külön regényt tudnék írni, de nem fogok, mert akkor tele lesz majd hülye turistákkal és lőttek az egésznek.
Mi volt a legizgalmasabb? A város és lakói, flamenco tánckurzus andalúz cigánylányokkal és a mindig másnapos énekessel, a két hetes flamenco fesztivál, ami ugyanolyan volt, mint bármelyik jerezi hétköznap, csak spanyolul éneklő japán turistákkal, a mega gitano bulik és a világszínvonalú jerezi bor egy eurós kupicája. A gyerekek meg imádnivalóak voltak, kis csirkefogó huligánok! Be is adtam nekik, hogy a máktorta hangyából készült, a sült paprika meg grillezett kígyó, így bezzeg megették.
Mi volt a legfertelmesebb: A hideg. Igaz, hogy Dél-Spanyolországban januárban is húsz fok van napközben és süt a nap, (bár a helyiek télikabátban korcsolyáztak a főtéren beüzemelt műlyégpályán) de este ha lemegy a hőmérséklet jó nyirkos 6-10 fokra, a lakásban is 10 fok van. Fűtés az nincs. Egy köralakú asztal alá bedobnak egy kis parazsat, tűzrakó hely hiányában egy elektromos melegítőt, aköré ülnek szotyizni. Mindenesetre megtanultam villámgyorsan zuhanyozni..

Organic Art Ranch, Havasrekettye, Románia

Fotó: Organic Art Ranch

Első hosszabb solo biciklitúrám célpontja az erdélyi Havasokban megbúvó művészrezidencia, egy tündérszép magyar lány és egy mexikói fickó projektje, nem messze a Menyasszonyfátyol-vízeséstől. Az odajutásom története megér egy külön posztot, ottlétem során pedig megtudhattam, hány feles pálinkát kell elfogyasztani egy liter frissenfejt tehéntej vásárlásához, hány üveg medvesör után jövök rá, hogy a helyiek pornószínésznőnek hisznek, és hogy miért ülnek a férfiak és a nők külön asztalnál a kocsmában. Már ezért megérte.
Mi volt a legcsodálatosabb? - A gyönyörű táj és a csend és nyugalom. Aki volt már Erdélyben, az tudja. Életemben nem láttam még ilyen meseszép környéket.
Mi volt a legszörnyűbb? - A Sebes-Körös partján mellémszegődött egy kóborkutya. Igen bennsőséges viszonyt alakítottunk ki, vigyázott a sátramra, futott a bicikli után, az ölembe fúrta a fejét. Az egyik faluban a helyiek elzavarták, sose láttam többet.

El Manzano, Campotéjar

Ezen az ökoanarchista farmon életem eddigi legboldogabb napjait töltöttem. Összesen hat hónapot. A fiatal spanyol srácokból álló, három éve működő önellátó vadközösség minden tagja diplomás értelmiségi dzsuvás ruhában, a helyszínt meg bármelyik Kusturica film megirigyelhetné. Francia barátnőmmel éjjel érkezünk, az óriási szalonban egyikük épp tizenkét házikenyeret kapkod ki a kemencéből. A reggeli világosságban tódul be a tudatomba a látvány: a hely külsőre inkább egy lepukkant drogtanyàra hasonlít, mint jól szervezett permakultúrás projektre, minden romokban, a tyúkok bejárkálnak a szalonba, a pár hetes kismalacok az udvaron rohangálnak, egy wc sem működik, melegvízről nem is hallottak. De a jelek szerint ez senkit nem zavar, ( én pedig már kezdtem is csomagolni) mindenki csinálja a dolgát, ketten a kecskéket mentek fejni, egy srác a sajtműhelyben (ami kivételesen tiszta és rendezett) ügyködik, egy másik a vízvezetéket próbálja javítani, mások az óriàsi veteményesben szedik fel a kecsketrágyától gyerekfej-méretűre nőtt céklákat. A mi feladatunk az ebédfőzés, a kamrában lehengerlő bőség uralkodik, ezek mindent megtermelnek maguknak, még a sört is. Estére újra összegyűlik a csapat, előkerülnek a hangszerek, egyik srác flamencogitáros, a másik basszeres, a kétajtós szekrény angol kecskepásztor ukulelén tolja a rock'n'rollt, ketten pingpongoznak az ebédlőasztalon, az uruguayi teológus-kőműves pizzát süt a kemencében. Nincsenek kiosztva a feladatok, mindenki azt csinál, amit akar, és csinálja is, de olyan vígan, mint a frissen házasult ara a nászéjszaka után. Engem a kecskesajt érdekel, az informatikus-sajtmester be is vesz a csapatába, megtanít vagy tíz különböző sajtot, joghurtot, túrót, ordát készíteni. Heti egyszer csapatgyűlés, lehet ötletelni, disznóvágás vagy sajtsütéssel egybekötött filmvetítés legyen-e a program a héten, hova mit kell majd vetni, ki festi ki a konyhát.
Mi volt a legmesésebb? A közösség. Nem (csak) hetente-havonta cserélődő átutazó önkéntesekből, hanem az évek alatt összekovácsolódott, mindenhez értő tökös ezermesterekből álló csapat olyan szeretettel és elköteleződéssel csinálja amit csinál, hogy örökre velük maradtam volna. Ja és a sok heje-huja. Meg a sajtok. Sajnos mire visszaértem a marokkói utamról, a közösség a birtoktulajdonos örökösödési zűrzavara következtében feloszlott, mindenki új helyet keresett, én meg a sajtos sráccal keltem útra Franciaországba. Azóta új csapat ügyködik, és én is innen írom a bejegyzést, visszajöttem egy kicsit sajtozni.

Mi volt a legelviselhetetlenebb? A hideg és a dzsuva. Egyfolytában csak takarítottam, úgy nem fáztam annyira. Spártai körülmények. Az udvaron felejtett, vödörbe áztatott ruháimra rászartak a tyúkok.

No hát tudnám még folytatni, de legközelebb inkább a legrémesebb önkéntes élményeimet fogom kiteregetni, biztos van olyan is, aki szeret ilyesmiken csámcsogni, és jól elveszem a kedvét az egésztől, így nyugodt lelkiismerettel maradhat a popóján és ihatja a sört.